Felhős, esős idő, 13°C

A Jekatyerinburg felé tartó vonatra 00:48-kor felszállva a négyágyas fakkunkban egy alvó hálótársunkat találtuk. Az asztalon bontott májkrém és üres teás bögre, az elfogyasztott vacsorájának maradéka. A halk ágyazás ellenére is felébredt. Eleinte forgolódott, majd felült, hogy szemrevételezzen minket, igaz tágra nem tudta nyitni szemeit az álmosságtól. Néhány perc múlva nyugodtan dőlt vissza fekhelyére csinos pizsamájában, miután nyugtázta, hogy a furcsa nyelven beszélő két idegen befejezte a motoszkálást. Hármunkat egyszerre ringatott álomba az ütemes zakatolás.
Reggeli ébredés, ágynemű lehúzás és összepakolás után szálltunk le a jekatyerinburgi pályaudvaron. Kezünkben a hostelünk címével indultunk a villamosmegálló felé. A hosszas várakozás alatt Daninak sikerült az addig rossz arcúnak és kerülendőnek ítélt emberrel szóváltásba keveredni. Kiderült, hogy üzbég illetve, hogy tetszik neki a város, szeret itt élni, kérdezett rólunk is és minden jót kívánt.

• 
• 
• 
• 

A szállásunkhoz érve mivel a csengőre tapadva sem sikerült az ajtót nyílásra bírni, felhívtuk Xéniát a hostel kontaktját. Két mondat után egy összegyűrt arcú, frissen ébresztett srác nyitott ajtót és morcosan beengedett. Megengedte, hogy lerakjuk a nagy zsákjainkat, a szállást csak 14.00-tól lehetett elfoglalni (fél 8-kor érkeztünk oda, nem csoda, hogy nem örült nekünk) majd nekiindultunk a városnak. 

Az első egy órában tökéletes ívben sikerült elkerülnünk az összes látnivalót, de legalább belebotlottunk a magyar főkonzulátusba és egy jó reggeli valamint hosszas teázás után végül megtaláltuk a helyes irányt a belváros felé. 

• 
• 
• 
• 
• 

A járdára festett vörös sáv vezeti körbe az idelátogatót a megnézendő helyeken. A város közepén magasodik a Viszockij torony, ahol először megnéztük a kilátó nyitva tartását, mert sajnos csak 13.00 órától volt nyitva, míg mi 11-re értünk oda. Ezért a Romanovok síremléke felé vettük az irányt. Az altemplom körbejárása után a cári család múzeumába próbáltunk bejutni, de többed magunkkal csak egy könyvtárat és egy szuvenir boltot találtunk az ajtók mögött. A folyóparton és egy hídon keresztül jutottunk Lenin szobrához, majd egy sétáló utcába, ahol egy táncoló Super Marionak öltözött figurának sikerült elijesztenie az összes potenciális vevőt az általa reklámozott üzletből. Útközben pár teaszünetre kényszerültünk az időnként rázendítő eső miatt. Szerencsénkre mire újra a toronyhoz értünk tisztább időben liftezhettünk fel az 52. emeletig. A körpanoráma megtekintése után a szállás felé vettük az irányt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Checkin után jön a szokásos fürdés, majd Dani szenved pár órát, mert a vonaton megfázott, nagyon. Közben Zsófival aláírattak egy háromoldalas szerződést, amit google translate segítségével 1 órán keresztül fordítgatott inkább kevesebb, mint több sikerrel.

• 
• 

Összeszedtük magunkat, megkértük a szállásadónkat, javasoljon vacsorázásra helyeket. Mind mellett inkább elsétáltunk, Dani szimatának egyik sem jött be (Nyizsnij Novgorod után inkább Dani ösztöneire bízzuk magunkat, no meg arra, hogy egy helyen legyenek legalább ketten, amikor odaérünk). Jó háromnegyed órányi csavargás után egy sötét kis utcában tartottunk hazafelé, amikor az ablakokon kiszűrődő fény egy helyre vonzotta oda tekintetünket. Zsófit nem győzte meg a világító "open" felirat, de Dani elhatározta, hogy megnézi a menüt. Ennek köszönhetően ültünk le egy asztalhoz és ettünk egy nagyszerű vacsorát egy nagyon jó helyen. Az ételeket egy deszkára rakott vastányérban hozták ki, így az asztalunkhoz érve még tűz forrón sistergett. Vacsora után visszasétáltunk a szállásra, még egy fürdést eszközöltünk, ki kell használni a lehetőséget, majd pár órás alvás következett.

Izsevszkben fél tíz körül szálltunk fel a vonatra. Azt kell mondjam eddig igen nagy mázlink volt az utazóközönséggel: a néni, a fiatal jó csaj és a fiatal srác is mind nagyon csendes utazótársnak bizonyult. Nos, mint mondani szokás, minden csoda három napig tart. Az Izsevszk-Perm járaton csupa 10 év alatti gyerek és nagymama utazott, ráadásul a jegyeinket is csak a folyosóra tudtuk megvenni teltház miatt, így ez az út kevésbé volt pihentető mint a többi. Este még csak-csak elcsöndesedett a gyerekzsivaly lassacskán a nagyik felszólítására, reggel viszont mindenki kipihenten ébredt hajnali 4(!) órakor (kivéve ugye mi), több mint két órával az érkezés előtt és futkározott, na hol? Hát persze, hogy a folyosón! Külön öröm volt ugyanis, hogy az oldalsó ágyak keskenyebbek (nyilván a hosszuk ugyanakkora cserébe) így Dani valamije mindig lelógott az ágyról akárhogy fordult amiben egy-egy gyerek mindig fennakadt a játékban. Zsófi eközben kizárva a külvilágot az igazak álmát aludta, ugyanis egy pólót függönyként használva privát szobát csinált a felső ágyon. Az idillt végül az törte meg, hogy Dani eltávolította a védelmet nyújtó pólót és a pravadnyicával együtt ketten szuggerálták, hogy legyen kedves kiadni maga alól az ágyneműt. Zsófi a nyugodt kis vackából magához térve, megrémülve nézett vissza az őt bámulókra és elkezdett készülődni.

Aztán megérkeztünk Permbe reggel 6-kor. A hőmérséklet 6 fok. Csak, hogy tudjuk hol járunk. Hát nem volt kellemes, kicsit még az eső is esett. Minden pulóverünket felvettük és elindultunk a belváros felé, megreggeliztünk egy caféban (Zsófi szokás szerint "ügyesen" választott: rendelt hat tükörtojást, ami összesen kisebb volt mint a tenyere, mivel fürj tojások voltak) aztán olyan helyeket kerestünk, ahol teát lehetett inni, mert nagyon hideg volt.
CouchSurfingen ketten is visszajeleztek, hogy találkoznának velünk. Első Gyima (Dmitrij) volt, akivel 12-kor találkoztunk az ebéd szünetében. Két óra alatt futólépésben végigvezetett az összes látványosságon. Láttunk templomot, a Káma folyó partját, a régi vasútállomást, régi épületeket, a rakétatudományi főiskolát, a KGB épületét. Annyira sietett, alig bírtuk követni. Az út közben több alkalommal láttunk vadászrepülőt is, az elején nem értette miért nézzük az eget, mert ez ott mindennapos dolog, naponta többször is elhúz felettük egy-egy, de azt már nem tudta megmondani, hogy mit csinálnak a levegőben. A srác, bár rendkívül segítőkész volt, azért kicsit fura is. Rajongott a perzsa és arab kultúráért, beszélt is mindkét nyelven, most épp hindiül tanul és legfőbb vágya, hogy Iránban éljen. Egy kis Perm környéki faluból származott, az apja rendőr, gyerekként rakétafejlesztő akart lenni, de végül szülői nyomásra rendőrnek felvételizett, ahova nem vették fel. Így három évet tanult hegeszteni. Az iskola után Permbe jött, ahol egyetemen kultúrtörténtet tanult. Most egy orvosi eszközöket gyártó cégnél dolgozik. Az egész srác a kabátjával és a viselkedésével a KGB-t idézte. Elvitt minket egy orosz-ukrán ételeket készítő étterembe, és alig akart minket ott hagyni egyedül. Végül úgy sikerült elköszönnünk, hogy mondtuk, hogy nyugodjon meg nem leszünk egyedül, mert fél 7-kor találkozzunk másik couchsurfingesekkel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Három óránk maradt a következő találkozóig, addig beültünk egy ír kávézóba. Persze hiába a sok telefon és óra az időeltolódást elnéztük, így egy órával korábban érkeztünk a megbeszélt helyre. Kis tanakodás után rájöttünk, hogy a hiba nálunk van. Végül a jó időben és a jó helyen is sikerüt megjelennünk.Legnagyobb meglepetésünkre 18.30kor Gyima is megjelent, nem csak Katya a másik couchsurfinges. Finoman Gyima tudtára adtuk (újra), hogy most mással találkozunk, aki végül vette a lapot és elment. Előtte még elmondta, hogy pár éve volt egy repülő szerencsétlenség Permben, ahol 88 ember meghalt és el kéne mennünk a "House of Death"-be is, amíg még itt vagyunk. Ez állítólag a KGB háza volt, ahol nem öltek meg senkit, csak ezt terjesztették az emberek róla. Hát nem tudom, mondom, hogy fura ember ez a Gyima.
Kátya viszont nagyon aranyos lány. Segített nekünk a gyógyszertárban coldrexet venni és torokfertőtlenítő tablettát, mert Dani időközben megfázott. Persze hoztunk magunkkal egy gyógyszertárra való gyógyszert, de mint kiderült csak az emésztésügyi problémákra gondoltunk és egy sima lázcsillapító nincs nálunk. A beszerzés után megnéztük Perm jelképének szobrát, ami a címerükben is szerepel, egy nagy medvét. Az a legenda, hogy ha az ember megérinti a medve orrát és kíván valamit, akkor az teljesül, ezért mi is igy tettünk. Erről jut eszembe, Moszkvában a metróban is voltak ilyen szobrok, ahol fényes egy-egy részük, ott is mindenki, aki elment a szobor mellett megérintette őket.
A medve után beültünk Kátyával is egy étterembe beszélgetni. Ő angol-francia tanárnő, ezen kívűl a szabadidejében teddy bear-eket csinál, itt van a webshopja: kittyapril.etsy.com. Elég professzionális a csaj, volt már több nemzetközi teddy bear kiállításon is a macijaival. Kicsit később megérkezett a férje, Anton is, aki egy IT-s cég hardware részlegén sales managerként dolgozik. Ettünk igazi permi különlegességet is: paszikuncsikit, ami olyan mint a pilményi, tésztába töltött hús csak itt nem gőzölik, hanem olajban sütik ki. Rendeltek húsosat és krumplisat is, ez utóbbi azt jelenti, hogy megtöltötték krumplipürével a tésztát. Itt amúgyis mindent krumplipürével töltenek, szóval már meg se lepődtünk.
Vacsi után elvittek minket egy szökőkúthoz ahol mindennap 22.45-kor zenére mozog a víz. Megnéztük a performance-ot mindenféle zenére váltakozó magasságú és színű vízoszlopok mozogtak koreográfiára. Az orosz igényesség ismét adta önmagát, az előadás utolsó 1/5-e zene nélkül zajlott, egyszer csak abbamaradt. A színorgia végén nyomtunk egy szokásos közös szelfit és felajánlották, hogy kivisznek minket kocsival a vasútállomásra, ami igencsak megkönnyítette a dolgunkat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt jegyeznénk meg, hogy most már értjük hogy a youtube-on honnan lesz annyi orosz balesetről készült videó. Anton egy halál nyugodt, normális srácnak tűnt végig, mégis 70-nel szlalomozott a parkolóban is, simán átment 2 záróvonalon csak mert meg kellett fordulnia. Ráadásul nem is ivott, pedig itt a törvények 3 ezreléket megengednek a vezetéshez.
Az állomáson még egy félórát kellett várni, ahol Danit csipkedve és pofozva kellett ébren tartani, amíg kiírták, melyik vágányra érkezik a vonatunk. Helyi idő szerint 00.48-kor robogtunk tovább Jekatyerinburg felé a sötét és hideg éjszakában.

Napos idő, 12°C

 

Hajnali 4-kor keltünk, mert a taxi 5-re jött a hotelbe. Kázányban nincs éjszakai tömegközlekedés, a szolgáltatás csak reggel 6-kor indul, ami nekünk már túl késő lett volna, mert 6-kor indult a vonatunk. A taxis időben felkapott minket, Danival cseverésztek kicsit. Kérdezte, hogy tetszett Kázány, honnan jöttünk, kifejezetten érdeklődő és barátságos volt a korai időpont ellenére is. Kiderült, hogy az öreg a Szovjet Unió alatt kocsival (!) bejárta az egész országot, az is jó móka lehetett. Fizetés után magunkhoz vettük csomagjainkat és baráti kézfogás mellett villantotta meg a hajnali fényben komplett arany fogsorát.
A vonatállomáson átmentünk a szokásos fémdetektoron, az országban szinte mindenhol van belőlük a pályaudvarokon, a mecsetben, a múzeumokban és a metróban, a pár éve történt terrortámadás miatt. Azonban egész eddig ezt nem vették komolyan, hiába sípolt be minden alkalommal a táskánk az elektronikai cuccok, bicskák és egyebek miatt, senki a füle botját nem mozdította soha. Nem úgy, mint reggel 6-kor Kázányban, ahol a szokásos sípolás után Danit félrevezették és meg kellett mutatnia mi minden lapul a táskájában. Miután Dani elmagyarázta, hogy a táskájában víz és laptop van, tovább engedtek minket. Ezen kívűl csak a kázányi metróban állítottak meg ugyanígy, azóta sehol máshol.
6-kor felszálltunk a vonatra Izsevszk felé, a peronon olyan hidegen fújt a szél, hogy még az oroszok is behúzodtak szélvédett aluljáróba. A vonat 6.12-kor indult, és 6.10-re ért a pályaudvarra. A jegyünk a 23-as vagonba szólt, amikor begördült elénk a vonat, a második vagonnál álltunk. Annyit láttunk, hogy előttünk egy csapat ember elkezdett futni a vonat vége felé, hát nekünk se kellett több, ha ők futnak, mi is, neki iramodtunk. Annyi szerencsénk volt, hogy a 14-es vagon után felüdülésként ért minket, hogy a 23-as következett. Ez még így is 12 vagonnyi futás volt minden cuccunkkal. De elértük simán, volt még vagy 30 másodperc az indulásig. Az orosz vonatok ugyanis (eddig) nagyon pontosak és nem várnak meg senkit.
A vonatra felkászálódva, kisebb problémába ütköztünk. Az amúgy sem széles folyósok felét plafonig érő síugróléc tokok foglalták el, velünk utazott egy egész síugrócsapat Közvetlen szemközti utastársunk is egy fiatal srác volt, aki majmokat megszégyenítő mozdulattal vetette fel magát a felső ágyra - valószínűleg nem először csinálja, Zsófinak minden alkalommal segíteni kell felmászni.

• 
• 
• 

A vonat út 5 órás volt, Zsófi aludt, Dani pedig a gépen intézte a dolgokat, fényképet mentett, blogot szerkesztett. Persze ez utóbbi tevékenység sem a legegyszerűbb internet nékül valamint egy olyan számítógépen amin se word, se pdf reader nincs.
Helyi idő szerint délre érkeztünk Izsevszkbe.
Bementünk a városba villamossal majd ebédhelyet kerestünk és találtunk is, nem is akármilyet: autentikus orosz kifőzdét a helyi CUM (centrálnij unyiverszálnij mág, szovjet időkből maradt képződmény, legtöbb városban találkoztunk ilyennel) nagyáruház legfelső emeletén, ahova egy szőrmebolton át vezetett az út. Tökéletes időutazás volt a tálca mosószeres moslék szagától kezdve a konyhásnéni kék kötényéig minden. A kaják ki voltak pakolva, mindketten választottunk levest (szoljanka és borscs), valami húst és hozzá köretnek krumplit sajttal sütve (ez itt nagyon megy, szinten mindenhol ez a köret sima sült krumpli helyett). Bónuszként vettünk még két ivólevet is, csak hogy jobban csússzon. Aztán megkostoltuk... Daninak nagyon bejött a cucc, a csirkemell filén nevelkedett Zsófi pedig illedelmesen megette a levest és az ivólevet, de a húsnak csúfolt valamit már nem birta leküzdeni. Dani állítja, hogy disznó volt, de Zsófi szerint csak egy tenyérnyi mócsing. A meglepetés a krumplinál következett, a két tányért egymás mellől vettük le pultról, mégis a krumpli alatt az egyikben hús a másikban pedig hal lapult, na nem mintha egyáltalán számítottunk volna rá, hogy van alatta valami.

• 
• 

Ebéd után a tripadvisor által ajánlott 5 látnivalót megtekintettük 10 perc alatt a templom kertjének bejárásával - ott minden dolog külön nevezetességnek számított: a templom, a kertje, a pad a kertben, a szobor a kertben és végül, de nem utolsó sorban a szuvenir shop is rajta volt a látnivalók listáján. Kár, hogy bár vasárnap volt, a bolt nem volt nyitva. Izsevszk igazából a Kalasnyikov Múzeumról híres, mi is végigjártuk. A kiállítás bemutatta a gyerekkorát és a tanulmányait. A kiállított tárgyak között volt egy Csepel varrógép is, anyja állítólag ezt használta otthon. Nem tudjuk, hogy kerülhetett oda.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Lesétáltunk a tópartra, eredetileg egy múzeumot szerettünk volna itt megnézni, de vasárnap zárva volt. Így sétálgattunk a parti korzón és rábukantunk egy vidámparkra. Volt itt egy olyan magasvasút, amit biciklihez hasonlóan lábbal kellett hajtani 2-4 méter magasságban, a kicsi gyerekek nagyon élvezték, apukáknak pedig egy kis mozgás volt a max. 2 km/h-ás sebesség elérése.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A vonatunk csak helyi idő szerint fél 10-kor indult tovább így a napunk többi részét egy wifivel és konnektorral ellátott vendélglátóipari egységben töltöttük. Itt relativ eseménytelenül teltek a dolgok, persze csak nekünk, a pincérlányok valószínüleg először láttak külföldi turistát életükben annyit mosolyogtak és néztek minket. Persze lehet az is, hogy azért mosolyogtak, mert értettek magyarul, Az izsevszki egyetemen magyar nyelvet is tanítanak az udmurti és egyéb diákoknak. Épp idén júniusban volt finnugor nyelvi nyári egyetem itt.
A pályaudvarra végül taxival mentünk ki, a 10 perces út borravalóval volt ~500 Ft. Bevásároltunk a helyi közértben vizet és valami kaját (persze sósat szerettünk volna, de csak utólag derült ki, hogy édes kekszet vettünk, itt minden cukrozott, de nagyon). Végül ügyesen felszálltunk a vonatra.

• 
• 
• 
• 

Napos idő, 25°C.

A második éjszakánk a vonaton kitűnően telt. Ezt most minden irónia nélkül mondom. Egy fiatal csaj volt a szemközti utastársunk, aki velünk együtt a vonat indulása utáni 10. percben már aludt.
Reggel sikerült időben felkelni és leszállni a vonatról. Még jó, hogy kinyomtattam minden szállás-pályaudvar google maps térképet, így is majdnem elindultunk rossz irányba, mert azt hittük másik pályaudvaron vagyunk. Pedig a szállás nem is volt messze, ("nyi dáliko" ahogy itt mondani szokták, kár, hogy ez egy laza 3 km sétát jelent mindig) simán megtaláltuk.
Kázány nekem az első perctől nagyon tetszett, szép volt még a vasút állomás környéke is, pedig az eddig mindenhol a legundibb volt. Van benne egy kis csatorna, amellett volt a szállodánk, egy nagy tó, dimbes-dombos utcák, engem megfogott a hangulata. Arról nem is beszélve, hogy minden nagyon szépen fel van újítva, rengeteg itt a sportverseny egy egész városrész nőtt ki állítólag a földből öt év alatt. Három nyelven van kiírva minden: oroszul, angolul és tatárul, ez ugyanis Tatárország fővárosa. Van pár betű, ami az oroszban nincs, de amúgy a cirillre hasonlít az írásuk, de ettől függetlenül nem lehet megérteni mi van kiírva.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szóval megérkeztünk a szállodába és bár a szobát nem foglalhattuk el egy reggelire befizettük magunkat. Kontinentális reggeli volt tatár módra, a szokásos elemeken túl lehett enni rizst, krumplit, süteményeket, valami tojás felfújtat, két féle kását. Érdekes, hogy itt nem nagyon esznek húsféleségeket, az egész felhozatalban egy-egy fajta felvágott és valami szaláminak csúfolható készítmény volt, illetve virsli és valamilyen hal talán sós hering darabok. Két éjszaka vonatozás és a reggeli víz+kifli után nagyon jól esett. Összesen közel két órát töltöttünk a reggelizéssel, aminek háromegyede tea szürcsölgetés és ébredezés volt.
Közben a sok kiküldött couchsurfing request közül egy célba ért: megbeszéltük Szvetlánával, hogy háromra a hotelhez jön, mert kettőkor lehetett elfoglalni a szobát.
Reggeli után a városban sétáltunk, megnéztük az óvárost, pár mecsetet, templomot. Ahogy a sorban álltunk és vártunk a bejutásra egy templomba, észrevettük, hogy a templom kertben áll egy autó, aminek az összes ajtaja, még a motorháztető is ki volt nyitva. Közelebbről szemlélve kiderült, hogy ez egy új autó, amit épp most szentel meg a pap és a szent szavak mormolása közben jó alaposan megöntözte minden ajtó nyíláson keresztül a belsőteret szenteltvízzel. Apropó templomok, (itt) az ortodox templomokban szokás a nők fejét befedni. Ezért is van a nyakamban az a narancssárga sál minden képen, mert ha be akarunk menni csak feltolom a fejemre és szaladhatunk is. Persze a nagy mecsetbe ez sem volt elég a térdig érő szoknyám miatt. Hagyjuk az erotikát a hanyatló nyugat ópiumának: kaptam egy türkizkék kendőt, hogy sodorjam bele magam, ez legalább színben jól passzolt a mecset kék hagymakupoláihoz, egyéb haszna nem volt, mert az oldalam így is kilógott belőle. A mecsetben amúgy nem volt semmi, csak rengeteg fotózó turista, én le is jöttem a karzatról, de Dani lőtt pár képet (amin nem is látszik, hogy kb. 500 ember tolong 10 négyzetméteren). Amúgy voltunk Moszkvában a Vörös térnél is egy templomban ott tele volt aggatva ikonokkal a fal. Itt Káznyban is voltunk párban, de itt sokkal puritánabb a berendezés, csak egy falon vannak ikonok és oltárok. Nincs benne pad, mindenki állva imádkozik a különböző szentekhez, csókolgatják a képeket és gyertyát gyújtanak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egyszer lemértük, ahol ki volt írva , hogy 200 m a metró, nos ez nyilván légvonalban értendő, mert sétálva ez inkább 300-400m volt, ami ekkora távolságnál nem gáz, de át kell értelmezni a "nincs messze" kifejezést.
A várfal körbesétálása után 14.00-ra visszamentünk a szállásra elfoglalni a szobát. A Szvetlánával való találkozásig maradt szűk egy órában felváltva használtuk a zuhany biztosította csodát.
A tisztálkodás után háromkor találkoztunk Szvetlánával. Elvitt minket egy tatár kerületbe, ahol volt pár régi ház, meg a Kazanska tóhoz, aminek a jelentése vaddisznó tatárul. Ő amúgy ha jól értettük valami személyi asszisztens egy IT cégnél, szeret mixerkedni és utazni. Mesélte, hogy a tavalyi válság óta (ő így hivatkozott az Ukrajna miatt kialakult helyzetre, hogy válság) nagyon megnőtt a belföldi turizmus és sokan érkeznek Kázányba, hogy pihenésüket itt töltsék. Aztán elmentünk ebédelni egy általa ajánlott helyre. Persze szólt előre, hogy nincs messze, fél óra séta lesz, de persze én megint csak az elejére figyeltem a mondatnak. Szóval sétáltunk egy kicsit. Megmutatta a kedvenc kertjét: egy ház előkertje, amiben két szobor egy Lenin (mi más?) és egy Kirov fej áll a gaz közé ültetett virágokkal körbevéve. Elsétáltunk pár egyetem mellett is végül megérkeztünk. Kicsit olyan érzésünk volt, mint amikor az amerikai turistákat kísérgetik a magyarok otthon, rendesen megbámultak minket szinte mindenhol. A hely egy gasztro bisztro volt, nagyon finom volt a kajájuk, mi valami panírozott gombás csirkét ettünk, Dani még meg is kérdezte, hogy csinálják és a fiatal szakács fiú persze el is mesélte, Szveptláná segített fordítani. Ő fogoly combokat evett, ehhez is kellett három nyelv és két google translate, hogy megértsük milyen madárból is valók azok az apró alkatrészek. A délutáni ebéd után elvitt minket egy tatár boltba, ahol kézműves kajákat lehetett kapni. Hát ez össze se hasonlítható a nyizsnyij novgorodi Sparral. Hatalmas bolt, mindenfélét lehet kapni, vannak előre csomagolt cuccok, meg ott helyben készültek is. Vettünk vacsira cékla és halsalátát, valami hússal, krumplival töltött pitét, krumplipürével töltött palacsintát, tejfölös sütit, és helyi tradicionális édességet, csak-csakot. Ez utóbbit még nem próbáltuk ki, majd beszámolunk róla, a többi mind nagyon finom volt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bevásárlás után elköszöntünk majd haza mentünk a szállodába, bár lett volna közvetlen troli is a bolttól a hotelig, de arra 18 percet kellett volna várni, ráadásul az lett volna az utolsó(!) járat 21.00 körül, szóval inkább másik busszal mentünk és sétáltunk megint egy kicsit. Mivel itt közlekedés csak reggel 6-tól indul be, nekünk meg 6-kor indult a vonatunk így rendeltünk egy taxit reggelre.
Este megint egy kis pakolás (ha csak egy valamit is ki kell szedni a nagy táskából, akkor szét kell szedni az egészet, ezért a vonaton igyekszünk nem bántani és a kis táskában tartani a gyakran használt cuccokat) és alvás következett.

Derült, napos idő, hőmérséklet 23°C.

Az éjszakát a vonaton töltöttük. A velünk szemközti ágyon egy ötvenes hölgy utazott, rutinos vonatozónak tűnt, így igyekeztünk minden praktikát ellesni tőle. Mint pl. hogy miután megágyaztunk magunknak, a paplant és a derékaljat csinos kis kupacba fel tudtuk tekerni, így nem koszoltuk össze az ágyneműt, amíg ücsörögtünk az alvásra várva. Persze ez így most elég egyértelműnek tűnik, de ajánlom mindenkinek, hogy próbálja meg ezt kivitelezni fél négyzetméteren úgy, hogy körülötte ülnek és senkit nem vág arcon a cuccal. Ezen kívül a sorrendet is néztük (vagyis inkább utólag átgondoltuk): átöltözött papucsba majd váltóruhába a wcn és 5 perc múlva már magzatpózban aludt, amikor mi még csak az ágyazással bajlódtunk (úgy hogy csak egy ágyneműt kellett felhúzni!). Végül Zsófi felkászálódott az emeletre és fent próbált átöltözni, ami nem volt egyszerű, mert a felső ágy belmagassága kb 50 cm. Dani arcán ekkor ült ki a rettegés: a felső ágyon ugyanis amint végig feküdt, végigért Zsófi lába... Dani gyors fejszámolással arányosította a 152 cm-t a 185 centihez, majd a mosolya nem lett természetes. Az út 6 órát tartott, túlélhető volt, mondhatnám, hogy kipihenten ébredtünk, de nem, egyikünk se tudott rendesen aludni, bár így utólag visszagondolva, valószínűleg csak izgultunk.

• 
• 
• 
• 
• 

Reggel 6-kor érkeztünk NiNoba (Nyizsnyij Novgorod). Első utunk a Sparba vitt, hogy együnk valamit, ami persze úgy nézett ki ahogy mindenki elképzeli, visszarepülve az 30-40 évet egy balatoni közértbe - kb. ugyannyi és ugyanolyan minőségű cuccok voltak, reméljük, nem egyidősek. Az orosz igénytelenségről külön posztot lehetne írni, hogy mennyire leszarnak bizonyos dolgokat, miközben a pénz meglenne rá, csak az igény nem. Viszont kapható csapolt sör a boltban is.

Reggeli után várost néztünk. Végigjártuk az útikönyv által ajánlott kötelező látványosságokat: fő utca, vár, szokásos Lenin és egyéb szobrok városszerte (volt egy szobor, amire ránézve egyszerre mondtuk, hogy ez olyan mint a Viktor) és kabinos libegővel átmentünk a túlpartra is. Persze így leírva ez is gyerekjátéknak tűnik, de az oroszoknál nem divat kitáblázni a nevezetességeket. A libegőhöz pl. olyan úton kellett végig menni úgy, hogy se előtte, se közben nem utalt semmi arra, hogy ez nem egy építkezés szervízútja lenne.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Ez utóbbiból visszafelé találtunk egy magyar éttermet, a Cafe Balatont. Nem bírtuk kihagyni, mert ki volt írva, hogy kapható fröccs (frjocs) és zsíros kenyér. Emellé Dani még rendelt egy hortobágyi húsos palacsintát is. A tulaj valakije Magyarországról származott, kocsival (!) szokott beszerzésre utazni Magyarországra. Csodálkozva néztünk rá, mire legyintett, hogy ó, hát csak két nap vezetés az egész. Sajnálkozott, hogy a zsíroskenyérhez nem tudott rendes fehérkenyeret adni, illetve hogy az itteni paprika nem jó ezért is jár haza beszerezni az alapanyagokat. Kicsit hihetetlennek tűnt, hogy nem pénzmosodának tartják fent vagy bármi hasonló céllal, mivel rajtunk kívül senki nem jött be, míg ott voltunk. Viszont a hortobágyi finom volt, a zsíros deszkához kaptunk egy adag töpörtyűt, a fröccsnek viszont csak annyi köze volt, az igazihoz, hogy ebben is volt bor, más talán nem is egy két citrom és narancs karikán kívül.

• 
• 
• 

Innen kisebb kocsma túrába fulladtba délután, hogy a laptopnak töltőt találjunk, miután kivégeztük a látványosságokat. Igazán jó helyet sehol nem találtunk, de azért nem maradtunk így se szomjasak se éhesek. Voltunk egy lonely planet által ajánlott helyen, de az inkább étterem volt, aztán átmentünk egy rock cafeba, ahol teljesen zavarba jöttek tőlünk a pincércsajok, hogy angolul kell beszélni illetve, hogy mi csak nyimnóská beszélni orosz. Végül bementünk valami dzsungelcaféba (mert pisilni kellett), ahol Zsófi kicsit betojt, mert az elején csak mi voltunk, aztán meg bejött egy öltönyös csávó és kirendelt 2 dl vodkát, amit ott helyben meg is ivott. Zsófi már a vesénket kezdte volna félteni, de persze nem történt sem rendkívüli, csak túl sok filmet nézett hasonló témában. Cserébe evett egy kis lazacot köret nélkül, Dani meg valami gombás előételt.
Okulva a kisebb tanácstalanságunkból írtunk couchsurfingen pár embernek Kázányban, hogy segítsenek körbevezetni.
Végül este fél 10-kor indultunk tovább a vonattal.

Tiszta, napsütéses idő, hőmérséklet 18°C

Későn keltünk. Nagyon.
Az egész délelőtt elment a pakolással (a repülős setup nem ugyanaz, mint a vonatos, különben Dani egyedül vihetne 25 kilót míg Zsófi csak 8 kilóval futkározik). Persze Zsófi közben elfoglalta magát, az élet fontos kérdésein elmélkedett a wc-n kuporodva. Nem tudni mitől, mert Dani is ugyanazt ette, neki bezzeg semmi baja nem volt. Végül sikerült kijelentkezni 11.55-kor - még pont időben.
Irány a pályaudvar csomagmegőrzője, leadtuk a csomagokat, kifizettük, elraktuk a bilétát.
Elindultunk regisztráltatni magunkat. Az utazási iroda, ahol a vízumot intéztük a vízum kifizetése és kézhezvétele után közölte, hogy még kint lesz egy kis teendőnk, mivel 7 munkanapnál tovább leszünk az országban ezért szükséges regisztráltatnunk magunkat a hatóságok felé. Elmondásuk szerint a hotel megcsinálja, de ha valami gond lenne, akkor a kinti partnerirodájuk további 40 €-ért fejenként örömmel elvégzi a műveletet. A hotelünk csak az ott tartózkodásunk idejére, tehát egy éjszakára adta meg a regisztrációt, így rászántuk magunkat, hogy 80 €-val megkopasszanak, minthogy majd valahol az ország közepén ezen a papíron akadékoskodjanak. Önként és dalolva érkeztünk a nem túl bizalomgerjesztő lépcsőház harmadik emeletére, ahol a 305-ös irodát kellett megtalálnunk. Pár perc alatt elő is került a szakadt ajtó, csak hogy mögötte nem volt senki. Két ajtóval arrébb egy külföldre utaztatással foglalkozó utazási iroda csinos korunkbeli irodavezetőjétől kaptunk útbaigazítást, miszerint ő már jó ideje nem látott senkit abban az irodában (köszönjük a tippet az otthoni utazási irodának), de elkezdett telefonálni és kifaggatott, hogyan és merre utazunk. Néhány perc telefonálás után azt mondta, hogy csak akkor szükséges a regisztráció, ha egy városban töltünk 7 napnál többet. Kicsit megnyugodva, megköszönve segítségét indultunk tovább, elhatározva, hogy minden szálláson, ahol csak lehet kérünk ilyen vacak papírt, hogy ne legyen gond. (Eddig meg is tettük Kázányban - épp a Kázányból Izsevszkbe tartó vonaton gépelek).
Séta tovább. Víz hajhászás, mivel itt nem minden sarkon van egy bolt, illetve ahol van ott is elég nehéz kiszúrni, eldugva pincehelyiségekben, kis feliratokkal.

• 
• 
• 
• 

Megtekintettük az ismeretlen katona sírját és egy részleges őrség váltást is. Három katona közeledtét vettük észre, gyorsan nyomukba eredtünk, hogy megnézzük az őrségváltást. Kisebb tömeg gyűlt össze néhány másodpercen belül. Ekkor jött a csavar, hogy csak az egység egyik tagját váltották le: a Sípolót. A Sípoló feladata, hogy az őrségben posztoló katonák mögött áll és a tőle legalább 50 méterre lévő emlékművet őrizze, azaz az arra ráülő turistákra rásípoljon és vigyáz állásban egy-két csuklómozdulattal elhesegesse a renitenseket. A csere csak őt érintette, valószínűleg nem sípolt elég jól vagy rosszul hesegetett.

• 
• 
• 
• 

Nem messze a Vörös tértől ebédeltünk: soljankát, borscsot, pilményit és paprikas krumplit - persze ott nem ez volt a neve hanem home made pork. Megittuk az ezer forintos sörünket (nem csak Moszkva belvárosában, de eddig mindenhol aranyárban mérték a sört, az ételek és a többi ital teljesen normális áron van) és sétáltunk egyet, megint kb. 5 km-t két metrómegálló között, a moszkvai nyári fesztivált érintve, ami annyit tesz, hogy minden pavilonban gyümölcsök vannak, még a GUM szökőkútját is megtöltötték dinnyével.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Megérkezve a pályaudvarhoz nekikezdtünk a várakozásnak a Jaroslavskij pályaudvarral szemben lévő büfében, 20.30-ra értünk oda és 23.55-kor indult a vonatunk. Ettünk saurmát és ittunk három medve nevű sört.

23.00-kor felkerekedtünk a csomagokért. Meg is kaptuk 300 Ft (forint!) ellenében - ugyanis a csomagkiadó srác gyűjti a a külföldi pénzérméket és forintja még nem volt. Miután megrövidített minket ezzel az összeggel mi is közöltük vele, hogy nekünk meg 5000 rubelesünk nincs, úgy hogy legyen szíves és viszonozza a kedvességünket. Közös nevetés után felszálltunk volna a vonatra (sajnos az 5000 rubel nélkül). Már majdnem felszálltunk, de az utaskísérőnk a právádnyica nem engedett fel minket, amíg fel nem fogtuk, hogy ő most még le fog húzni minket kerek 128 rubellel az ágyneműért, mert az nincs benne a jegy árában. Végül megalkudtunk egy ágyneműben, amit Zsófi kapott, így egyikünk pihe-puha párnán hajthatta álomra fejét, míg Dani a hálózsákjában kucorgott. A 6 órás út alatt nem sokat tudtunk aludni, nem tudom miért az ágy kényelmes volt, lehet a sok izgalom miatt.
Reggel 6.20-ra érkeztünk Nyizsnyij Novgorodba.

Érkezés a vnukovoi repülőtérre hajnali 4-kor, a hőmérséklet 11 fok.
2 óra várakozás, hogy elinduljon a tömegközlekedés. Közben ismerkedes az orosz kultúrával a Megafon (helyi mobil szolgáltató) boltban, ahol pár perc diskurzus után megállapítjuk, hogy angol nyelv nélkül nem lesz orosz simkártyánk, soha. A terminálban nincs pénzváltó, tehát atm kell, de Daninak az új kártyája pin kódját nem sikerült megjegyeznie. Végül a harmadik kártya pinje előkerült, igy lett egy kis rubelünk is végül.
A két óra eltelte után felszállás az aeroport expresre, ahol az ülés háttámlájából előkerült reklám magazin budapesti utzásra csábítja az azt elolvasó orosz kollégákat.

• 
• 

Indulás után gyors alvás, jó félóra múlva érkezés az első és egyben utolsó állomásra, Moszkva Kijevszkaja Pályaudvar. Utazás keresztül a városon, érkezés a hotel metro megállójához reggel hétkor. Burger king felfedezve, a paradicsom jobb otthon.
A moszkvai házszámoás megismerése: a hotel címe 71/A...mindenkinek sok sikert hogy egy nyomtatott google maps térkép alapján (ami persze máshova jelzi) ezt megtalálja, de nekünk sikerült. A hotel előtt átverekedtük magunkat egy 100 fős kínai turista hordán, majd a recepcióhoz közeledve közlik velünk, hogy a 14.00 órai checkinhez képest a 7.30 "kicsit" korai. Sebaj addig a garderobebban (kámérá hrányényijában) leadtuk csomagjainkat egy kedves úrnal, aki természetesen szintén nem beszelt angolul (ez visszatérő elem lesz a történetben). A kedves úr fel is vette az adatainkat egy szalvétára, mert check in kártyánk még nem volt, fő, hogy hivatalos legyen.
Városnézés Moszkvában, ismerkedés a helyiekkel a tömegközlekedés tükrén át. Mindenki tolong, siet, fellök és fel van háborodva. Estére azért belejöttünk ebbe mi is. Vörös tér, Kreml, Megváltó Krisztus Székesegyház (egy megváltó pisivel egy akkora toalattben, ahol egy hadsereg is elférne), Gorkij park ezt meg mind a 10.00 órai pirogunk előtt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd utazás metróval 6 megállónyira (=azaz egy órára) lévő VDNH-ba. Elöször a kozmonauta múzeumot néztük meg, ami bár nagyon jó volt a hajdan űrhajósnak készülő gyermeki énünknek Gagarinnal és Lajka kutya társainak kitömött másaival pont, akkor ért el minket a holtpont a 36 óra folyamatos ébrenlét miatt (igaz Dani az indulást megelőző nap is csak 3 órát aludt, kicsit izgult). Ezért csak egy gyors levezető kört téve kb. 3 km-t gyalogoltunk a VDNHban, megnézve a össz-szovjet és örmény pavilont, meg a diadalívet és az aranyszínű lányokat a szökőkútban és ez bőven elég is volt egyelőre.

• 
• 
• 
• 
• 

15.00-ra visszaértünk a hotelbe, ahogy ígértük a bácsinak a garderobban, nem mertünk vele ujjat húzni. Gyors checkin után elfoglaltuk a szobánkat a 21. emeleten.
Zsófi pakolgat, majd ülve elalszik az asztalnál, Dani a neten keresgeti hogyan lehetne orosz simkártyát szerezni, illetve, hogy hol lehet rá esély, hogy beszélnek egy kicsit angolul. A recepciós srác finoman kiröhögött minket, amikor feltettük az erre irányuló kérdésünk, hogy van-e olyan Megafon shop, ahol beszélnek angolul.
17.00 órakor indultunk a Megafon helyi boltjába, miután Dani megtanulta az összes létező szókombinációt oroszul a feltöltőkártya-mobilinternet tárgykörében. Ekkor jött a csoda: az eladó beszélt angolul! Kifizettünk ezer rubelt (5000 forintot) és már meg is kaptuk a simkártyákat. Be kell valljam végig szkeptikus voltam csak, akkor hittem el, hogy működik, amikor bejött az index.hu mint a villám az orosz kártyával is a telefonomon. 350 rubelt (kb 1750ft) fizettünk 3GB mobilnetért. Ráadásul kiderült, hogy Magyarországra így 30 Ft-ért telefonálhatunk, ami azért vicces a roaming árakhoz képest (hívás indítás 700 Ft/perc, hívás fogadás 200 Ft/perc).
18.30 körül értünk a következő napirendi pontunkhoz: vonatjegy nyomtatás a pályaudvaron. Ahol is tényleg megismertük az orosz virtust, pofátlanul nem állnak be a sorba, hőzöngenek és veszekednek a pénztárossal pedig ők az idióták, mert még azt sem tudják melyik vonattal akarnak menni pontosan. Szerencsénk volt, mert egy viszonylag normális bábuskához kerültünk, aki elvégezte a dolgát. Kicsit duzzogva, de elvette a paksamétánkat, amit átnyújtottunk és szépen sorban elkezdte nyomtatni a jegyeinket. Velünk talán még kevesebbet foglalkozott, mint bármelyik másik delikvenssel, akit előttünk láttunk, pedig összesen 18 jegyet kellett kiadnia, nem egyet-kettőt. Az egyik jegy ellenőrzésekor kibukott, hogy Zsófi születési idejét az egyik jegyen Dani egy nappal elbökte (minden jegynél egyesével kellett megadni az összes adatot). Megmutattuk, a pénztáros széttárta a kezét, magyarázott, hogy a mi hibánk mivel mi vettük a neten keresztül, de azért a végén megnyugtatott, hogy egy hiba nem számít, felfognak engedni. Kicsit aggódva, de bízva szavaiban és mivel mást nagyon nem tudtunk volna csinálni visszaindultunk a hotelbe (A hibás jeggyel is felengedtek a vonatra, még csak észre sem vették, vagy ha észre is vették nem kötöttek bele - írom ezt Kázányból, mivel már három napja készül ez az első poszt)
20.00 óra körül értünk haza és úri módon lementünk vacsorázni a szálloda éttermébe, ami nagyon finom volt és nagyon megérdemeltük. Az első vodkánkat is itt ittuk meg, amihez Zsófinak még szoktatnia kell magát. Végül fellőtték a pizsit este 22-kor kb 45 óra élményekkel teli ébrenlét után. Előtte még gyorsan csináltunk pár képet Misával :) A hotelunk ugyanis a '80-as moszkvai olimpia miatt épült.

• 
• 
• 
•