Izsevszkben fél tíz körül szálltunk fel a vonatra. Azt kell mondjam eddig igen nagy mázlink volt az utazóközönséggel: a néni, a fiatal jó csaj és a fiatal srác is mind nagyon csendes utazótársnak bizonyult. Nos, mint mondani szokás, minden csoda három napig tart. Az Izsevszk-Perm járaton csupa 10 év alatti gyerek és nagymama utazott, ráadásul a jegyeinket is csak a folyosóra tudtuk megvenni teltház miatt, így ez az út kevésbé volt pihentető mint a többi. Este még csak-csak elcsöndesedett a gyerekzsivaly lassacskán a nagyik felszólítására, reggel viszont mindenki kipihenten ébredt hajnali 4(!) órakor (kivéve ugye mi), több mint két órával az érkezés előtt és futkározott, na hol? Hát persze, hogy a folyosón! Külön öröm volt ugyanis, hogy az oldalsó ágyak keskenyebbek (nyilván a hosszuk ugyanakkora cserébe) így Dani valamije mindig lelógott az ágyról akárhogy fordult amiben egy-egy gyerek mindig fennakadt a játékban. Zsófi eközben kizárva a külvilágot az igazak álmát aludta, ugyanis egy pólót függönyként használva privát szobát csinált a felső ágyon. Az idillt végül az törte meg, hogy Dani eltávolította a védelmet nyújtó pólót és a pravadnyicával együtt ketten szuggerálták, hogy legyen kedves kiadni maga alól az ágyneműt. Zsófi a nyugodt kis vackából magához térve, megrémülve nézett vissza az őt bámulókra és elkezdett készülődni.
Aztán megérkeztünk Permbe reggel 6-kor. A hőmérséklet 6 fok. Csak, hogy tudjuk hol járunk. Hát nem volt kellemes, kicsit még az eső is esett. Minden pulóverünket felvettük és elindultunk a belváros felé, megreggeliztünk egy caféban (Zsófi szokás szerint "ügyesen" választott: rendelt hat tükörtojást, ami összesen kisebb volt mint a tenyere, mivel fürj tojások voltak) aztán olyan helyeket kerestünk, ahol teát lehetett inni, mert nagyon hideg volt.
CouchSurfingen ketten is visszajeleztek, hogy találkoznának velünk. Első Gyima (Dmitrij) volt, akivel 12-kor találkoztunk az ebéd szünetében. Két óra alatt futólépésben végigvezetett az összes látványosságon. Láttunk templomot, a Káma folyó partját, a régi vasútállomást, régi épületeket, a rakétatudományi főiskolát, a KGB épületét. Annyira sietett, alig bírtuk követni. Az út közben több alkalommal láttunk vadászrepülőt is, az elején nem értette miért nézzük az eget, mert ez ott mindennapos dolog, naponta többször is elhúz felettük egy-egy, de azt már nem tudta megmondani, hogy mit csinálnak a levegőben. A srác, bár rendkívül segítőkész volt, azért kicsit fura is. Rajongott a perzsa és arab kultúráért, beszélt is mindkét nyelven, most épp hindiül tanul és legfőbb vágya, hogy Iránban éljen. Egy kis Perm környéki faluból származott, az apja rendőr, gyerekként rakétafejlesztő akart lenni, de végül szülői nyomásra rendőrnek felvételizett, ahova nem vették fel. Így három évet tanult hegeszteni. Az iskola után Permbe jött, ahol egyetemen kultúrtörténtet tanult. Most egy orvosi eszközöket gyártó cégnél dolgozik. Az egész srác a kabátjával és a viselkedésével a KGB-t idézte. Elvitt minket egy orosz-ukrán ételeket készítő étterembe, és alig akart minket ott hagyni egyedül. Végül úgy sikerült elköszönnünk, hogy mondtuk, hogy nyugodjon meg nem leszünk egyedül, mert fél 7-kor találkozzunk másik couchsurfingesekkel.
Három óránk maradt a következő találkozóig, addig beültünk egy ír kávézóba. Persze hiába a sok telefon és óra az időeltolódást elnéztük, így egy órával korábban érkeztünk a megbeszélt helyre. Kis tanakodás után rájöttünk, hogy a hiba nálunk van. Végül a jó időben és a jó helyen is sikerüt megjelennünk.Legnagyobb meglepetésünkre 18.30kor Gyima is megjelent, nem csak Katya a másik couchsurfinges. Finoman Gyima tudtára adtuk (újra), hogy most mással találkozunk, aki végül vette a lapot és elment. Előtte még elmondta, hogy pár éve volt egy repülő szerencsétlenség Permben, ahol 88 ember meghalt és el kéne mennünk a "House of Death"-be is, amíg még itt vagyunk. Ez állítólag a KGB háza volt, ahol nem öltek meg senkit, csak ezt terjesztették az emberek róla. Hát nem tudom, mondom, hogy fura ember ez a Gyima.
Kátya viszont nagyon aranyos lány. Segített nekünk a gyógyszertárban coldrexet venni és torokfertőtlenítő tablettát, mert Dani időközben megfázott. Persze hoztunk magunkkal egy gyógyszertárra való gyógyszert, de mint kiderült csak az emésztésügyi problémákra gondoltunk és egy sima lázcsillapító nincs nálunk. A beszerzés után megnéztük Perm jelképének szobrát, ami a címerükben is szerepel, egy nagy medvét. Az a legenda, hogy ha az ember megérinti a medve orrát és kíván valamit, akkor az teljesül, ezért mi is igy tettünk. Erről jut eszembe, Moszkvában a metróban is voltak ilyen szobrok, ahol fényes egy-egy részük, ott is mindenki, aki elment a szobor mellett megérintette őket.
A medve után beültünk Kátyával is egy étterembe beszélgetni. Ő angol-francia tanárnő, ezen kívűl a szabadidejében teddy bear-eket csinál, itt van a webshopja: kittyapril.etsy.com. Elég professzionális a csaj, volt már több nemzetközi teddy bear kiállításon is a macijaival. Kicsit később megérkezett a férje, Anton is, aki egy IT-s cég hardware részlegén sales managerként dolgozik. Ettünk igazi permi különlegességet is: paszikuncsikit, ami olyan mint a pilményi, tésztába töltött hús csak itt nem gőzölik, hanem olajban sütik ki. Rendeltek húsosat és krumplisat is, ez utóbbi azt jelenti, hogy megtöltötték krumplipürével a tésztát. Itt amúgyis mindent krumplipürével töltenek, szóval már meg se lepődtünk.
Vacsi után elvittek minket egy szökőkúthoz ahol mindennap 22.45-kor zenére mozog a víz. Megnéztük a performance-ot mindenféle zenére váltakozó magasságú és színű vízoszlopok mozogtak koreográfiára. Az orosz igényesség ismét adta önmagát, az előadás utolsó 1/5-e zene nélkül zajlott, egyszer csak abbamaradt. A színorgia végén nyomtunk egy szokásos közös szelfit és felajánlották, hogy kivisznek minket kocsival a vasútállomásra, ami igencsak megkönnyítette a dolgunkat.
Itt jegyeznénk meg, hogy most már értjük hogy a youtube-on honnan lesz annyi orosz balesetről készült videó. Anton egy halál nyugodt, normális srácnak tűnt végig, mégis 70-nel szlalomozott a parkolóban is, simán átment 2 záróvonalon csak mert meg kellett fordulnia. Ráadásul nem is ivott, pedig itt a törvények 3 ezreléket megengednek a vezetéshez.
Az állomáson még egy félórát kellett várni, ahol Danit csipkedve és pofozva kellett ébren tartani, amíg kiírták, melyik vágányra érkezik a vonatunk. Helyi idő szerint 00.48-kor robogtunk tovább Jekatyerinburg felé a sötét és hideg éjszakában.
