Napos idő, 21°C
Reggeli a hotelben, összepakolás majd kijelentkezés után újra a vasútállomás csomagmegőrzője felé vettük az irányt. Megszabadulva a nehezékektől gyalog indultunk a belváros felé. A térképen láttuk, hogy egy hosszú parkon keresztül vezet a folyópart felé az út, de a léptéket nem néztük, a pár utca megtétele 1-1,5 óra volt.
A parknak különböző részei voltak, az elején, ahol egy villamosforduló volt jól megfigyelhető mennyire máshogy gondolkodnak itt néhány dologról. A park közepén lévő járdát egymás után háromszor keresztezte a villamos, mindenféle zebra, lámpa vagy jelzés nélkül, figyelni kell. Otthon ez elég elképzelhetetlen, itt természetes. Következő rész a kutya és macska árusító nénik része volt, ahol ketrecből és zacskókból próbáltak túladni a portékán, nem túl nagy sikerrel. Pár száz méterrel később egy piac szerű tér következett, ahol ki tudja mennyire friss elvileg az Amurból kifogott halat is lehetett kapni, nagy tolongás itt sem volt. Aztán végre elérkeztünk az első látványossághoz, egy zodiákus jegyeket formázó szoborparkhoz. Elnézve a stílust, Percz János biztos tobzódna, hogy még 9000 km-re Budapesttől is akadnak követői. Végül a park egy Leninről elnevezett stadionba torkollt, ahol a változatosság kedvéért ismét egy közepesen lepukkant vurstlit találtunk, áthaladva rajta végre elértük a folyópartot.
Pozitív csalódás volt, a felújított sétány és kilátó, ahonnan már látni lehetett következő két célpontunkat egy-egy katedrálist.
Végre elég jó volt az idő, hogy Dani egy fagyit is kipróbáljon, ami meglepő mód finom volt, érdekességként, a már tölcsérbe kiadagolt fagyit ráteszik egy mérlegre és súly alapján kell fizetni. Így fordult elő, hogy a két gombócból, otthoni adaggal számolva 4 lett. A folyóparti sétányon továbbhaladva elértük az első templomot, amibe végül nem is tudjuk miért, de nem mentünk be, valahogy a másik érdekesebbnek ígérkezett. Főleg, amikor megláttuk az odavezető utcát. Kb. 1 km-re lehettünk a céltól, amikor egy völgy keresztezte utunkat, pedig légvonalban azonos magasságban voltunk vele. Nekivágtunk és 20 perc múlva meg is másztuk az egészet. Ennél és az előző templomnál is figyeltek rá a szovjet kollégák, hogy ne maradhasson valamilyen emlékmű nélkül az egyházi épület környezete. Igaz az előzőnél még nem öltött akkora méretet, mint itt. Egy hatalmas emlékmű, elesett orosz katonák neveivel.
Szerencsére hagytak olyan helyet, ahol lehet olyan képet készíteni a katedrálisról, amibe éppen nem lóg bele. Közeledve a bejárathoz Zsófi magára öltötte a szokásos nyaksálból átalakított kendőt és már benn is voltunk. A külsőhöz képest kicsit puritánabb belsővel találkoztunk, azért így is szép volt, bár nem lehetett fotózni, lőttünk pár képet, például a helyi Szent Jobbról is.
Megéhezve most a neten kerestünk egy közeli ajánlott értemet, ami teraszáról szép kilátással kecsegtetett a beszámolók szerint. Kicsit elegánsabb volt, mint amire gondoltunk, ez a tálaláson is meglátszott, de legalább nem volt rossz, igaz jobb sem mint egy átlagos orosz kajálda. A kilátásról meg csak, annyi, hogy az utcán lévő parkot lehet látni, ami lehet, hogy itt már majdnem látványosság számba megy, de mi azért nem büszkélkednénk vele.
Evés után célba vettük a pályaudvart, újra elkezdtünk találgatni, hogy melyik busz lehet a nyerő (a legtöbb városban működött a google maps-es tervező, itt nem). Végül elsétáltunk, ahhoz a parkhoz, amin kezdtük a sétánkat és a mellette futó villamossal visszajutottunk egy órával az indulás előtt a pályaudvarra. A szokásos bevásárlás során szerettünk volna papír zsebkendőt szerezni, de a bolt többször körbejárása után végül megállapítottuk, amit már eddig is éreztünk - ebben az országban nem fújják az emberek az orrukat. Fizetéskor két enyhén ittas férfi próbált befurakodni elénk a sorba, mondván, hogy csak cigit vennének, ekkorra Dani már annyira átvette az orosz életérzést, hogy magyarul (!) küldte el őket emelt hangon a sor végére - a többi vásárló legnagyobb megelégedésére.
A csomagokat magunkhoz vettük és felszálltunk az utolsó 12 órás Vlagyivosztok felé tartó vonatunkra. Ismét 4 fős kupéban foglaltuk el helyünket (a pláckártnij marhavagonjaira már nem volt jegy), két utastársunk egy-egy korunkbeli csaj és srác volt. Nem túl kommunikatívak, a lány szinte rögtön fölment a felső ágyra aludni, igaz Daninak mint tapasztalt orosz vonatozónak kellett megmutatnia, hogyan tudja lehajtani a feljutást elősegítő kis létrát. A srác pedig felváltva nyomkodta a telefonját és tabletjét így, nem bonyolódtunk beszélgetésbe, kb egy órát mit is nyomkodtunk a laptopunkat, írtuk a következő bejegyzést, képet válogattunk, majd miután a fiú is eldőlt, mi is lefeküdtünk aludni.
