Napos idő, 12°C

Hajnali 4-kor keltünk, mert a taxi 5-re jött a hotelbe. Kázányban nincs éjszakai tömegközlekedés, a szolgáltatás csak reggel 6-kor indul, ami nekünk már túl késő lett volna, mert 6-kor indult a vonatunk. A taxis időben felkapott minket, Danival cseverésztek kicsit. Kérdezte, hogy tetszett Kázány, honnan jöttünk, kifejezetten érdeklődő és barátságos volt a korai időpont ellenére is. Kiderült, hogy az öreg a Szovjet Unió alatt kocsival (!) bejárta az egész országot, az is jó móka lehetett. Fizetés után magunkhoz vettük csomagjainkat és baráti kézfogás mellett villantotta meg a hajnali fényben komplett arany fogsorát.
A vonatállomáson átmentünk a szokásos fémdetektoron, az országban szinte mindenhol van belőlük a pályaudvarokon, a mecsetben, a múzeumokban és a metróban, a pár éve történt terrortámadás miatt. Azonban egész eddig ezt nem vették komolyan, hiába sípolt be minden alkalommal a táskánk az elektronikai cuccok, bicskák és egyebek miatt, senki a füle botját nem mozdította soha. Nem úgy, mint reggel 6-kor Kázányban, ahol a szokásos sípolás után Danit félrevezették és meg kellett mutatnia mi minden lapul a táskájában. Miután Dani elmagyarázta, hogy a táskájában víz és laptop van, tovább engedtek minket. Ezen kívűl csak a kázányi metróban állítottak meg ugyanígy, azóta sehol máshol.
6-kor felszálltunk a vonatra Izsevszk felé, a peronon olyan hidegen fújt a szél, hogy még az oroszok is behúzodtak szélvédett aluljáróba. A vonat 6.12-kor indult, és 6.10-re ért a pályaudvarra. A jegyünk a 23-as vagonba szólt, amikor begördült elénk a vonat, a második vagonnál álltunk. Annyit láttunk, hogy előttünk egy csapat ember elkezdett futni a vonat vége felé, hát nekünk se kellett több, ha ők futnak, mi is, neki iramodtunk. Annyi szerencsénk volt, hogy a 14-es vagon után felüdülésként ért minket, hogy a 23-as következett. Ez még így is 12 vagonnyi futás volt minden cuccunkkal. De elértük simán, volt még vagy 30 másodperc az indulásig. Az orosz vonatok ugyanis (eddig) nagyon pontosak és nem várnak meg senkit.
A vonatra felkászálódva, kisebb problémába ütköztünk. Az amúgy sem széles folyósok felét plafonig érő síugróléc tokok foglalták el, velünk utazott egy egész síugrócsapat Közvetlen szemközti utastársunk is egy fiatal srác volt, aki majmokat megszégyenítő mozdulattal vetette fel magát a felső ágyra - valószínűleg nem először csinálja, Zsófinak minden alkalommal segíteni kell felmászni.

A vonat út 5 órás volt, Zsófi aludt, Dani pedig a gépen intézte a dolgokat, fényképet mentett, blogot szerkesztett. Persze ez utóbbi tevékenység sem a legegyszerűbb internet nékül valamint egy olyan számítógépen amin se word, se pdf reader nincs.
Helyi idő szerint délre érkeztünk Izsevszkbe.
Bementünk a városba villamossal majd ebédhelyet kerestünk és találtunk is, nem is akármilyet: autentikus orosz kifőzdét a helyi CUM (centrálnij unyiverszálnij mág, szovjet időkből maradt képződmény, legtöbb városban találkoztunk ilyennel) nagyáruház legfelső emeletén, ahova egy szőrmebolton át vezetett az út. Tökéletes időutazás volt a tálca mosószeres moslék szagától kezdve a konyhásnéni kék kötényéig minden. A kaják ki voltak pakolva, mindketten választottunk levest (szoljanka és borscs), valami húst és hozzá köretnek krumplit sajttal sütve (ez itt nagyon megy, szinten mindenhol ez a köret sima sült krumpli helyett). Bónuszként vettünk még két ivólevet is, csak hogy jobban csússzon. Aztán megkostoltuk... Daninak nagyon bejött a cucc, a csirkemell filén nevelkedett Zsófi pedig illedelmesen megette a levest és az ivólevet, de a húsnak csúfolt valamit már nem birta leküzdeni. Dani állítja, hogy disznó volt, de Zsófi szerint csak egy tenyérnyi mócsing. A meglepetés a krumplinál következett, a két tányért egymás mellől vettük le pultról, mégis a krumpli alatt az egyikben hús a másikban pedig hal lapult, na nem mintha egyáltalán számítottunk volna rá, hogy van alatta valami.

Ebéd után a tripadvisor által ajánlott 5 látnivalót megtekintettük 10 perc alatt a templom kertjének bejárásával - ott minden dolog külön nevezetességnek számított: a templom, a kertje, a pad a kertben, a szobor a kertben és végül, de nem utolsó sorban a szuvenir shop is rajta volt a látnivalók listáján. Kár, hogy bár vasárnap volt, a bolt nem volt nyitva. Izsevszk igazából a Kalasnyikov Múzeumról híres, mi is végigjártuk. A kiállítás bemutatta a gyerekkorát és a tanulmányait. A kiállított tárgyak között volt egy Csepel varrógép is, anyja állítólag ezt használta otthon. Nem tudjuk, hogy kerülhetett oda.

Lesétáltunk a tópartra, eredetileg egy múzeumot szerettünk volna itt megnézni, de vasárnap zárva volt. Így sétálgattunk a parti korzón és rábukantunk egy vidámparkra. Volt itt egy olyan magasvasút, amit biciklihez hasonlóan lábbal kellett hajtani 2-4 méter magasságban, a kicsi gyerekek nagyon élvezték, apukáknak pedig egy kis mozgás volt a max. 2 km/h-ás sebesség elérése.

A vonatunk csak helyi idő szerint fél 10-kor indult tovább így a napunk többi részét egy wifivel és konnektorral ellátott vendélglátóipari egységben töltöttük. Itt relativ eseménytelenül teltek a dolgok, persze csak nekünk, a pincérlányok valószínüleg először láttak külföldi turistát életükben annyit mosolyogtak és néztek minket. Persze lehet az is, hogy azért mosolyogtak, mert értettek magyarul, Az izsevszki egyetemen magyar nyelvet is tanítanak az udmurti és egyéb diákoknak. Épp idén júniusban volt finnugor nyelvi nyári egyetem itt.
A pályaudvarra végül taxival mentünk ki, a 10 perces út borravalóval volt ~500 Ft. Bevásároltunk a helyi közértben vizet és valami kaját (persze sósat szerettünk volna, de csak utólag derült ki, hogy édes kekszet vettünk, itt minden cukrozott, de nagyon). Végül ügyesen felszálltunk a vonatra.