15°C, felhős néha előbukkanó nappal

Egész éjszaka kopogott az eső a kis kétszemélyes faházunk tetején, így kicsit félve vártuk az előre befizetett egésznapos autós kirándulásunkat. Reggel kilépve az ajtón enyhe napsütés fogadott minket így nyugodtabban indultunk a szálláshoz tartozó reggelit elfogyasztani. Aminek fő eleme Krasznojarszkhoz hasonlóan kása volt. Itt is megkostóltuk, de inkább kihagytuk mindketten. Joghurttal valamiféle sütivel és teával kellett beérnünk. A nem túl kiadós étkezés után begördült az idegenvezetőnk a hibátlan állapotú UAZ-ával és megkezdtük az élménydús zötykölődést.
Érdemes tudni, hogy a szigeten aszfaltozott út nincs csak föld út, ami néhol köves néhol homokos. A legtöbben Lada Nivával vagy még inkább az említett márka 'csapatszállító' esetleg 'parancsnoki' kivitelével jár. Igaz most nincs főszezon, de most is a turizmusból élnek, az olyan el elvetemülteket, mint mi furikázzák a szigeten. A kirándulásunk lényege, hogy a nemzeti parkba érve (ahol a befizetett összegen felül persze még a belépőt külön meg kellett venni...) a sziget északi végéig több helyen megállunk, ahol kiszállva a járgányokból sétafikálunk és fotózzuk a Bajkál tó gyönyörű környezetét. Innentől beszéljenek inkább a képek.

1. megálló

2. megálló

3. megálló

4. megálló

Több állomás után érkeztünk a fő látványossághoz, ahol egy órát kaptunk a körbejárásra, amire szükség is volt. Az ámulás és bámulás befejeztével visszaértünk az autónkhoz, ahol időközben a soför és egyben idegenvezető srác megfőzte az ebédünket. Halleves volt a Bajkál halából, omulból illetve az elmaradhatatlan tea. Kis félelemmel láttunk neki az evésenek, mert ha rossz, akkor is meg kell enni becsülettel, de erre nem került sor, mivel nagyon finomra sikerült a frissen rakott tűzön főtt omul leves. Dani még repetázott is, keveset kért, de egy olyan felkiáltás mellett, hogy ugyan most vagy itt, mikor jársz újra a Bajkálnál, egy újabb tele tálat kapott, amiben meglepetésként még egy hal fej is visszakacsintott. A szintén a parázson főtt teához mézes puszedli is járt, teljes volt a kiszolgálás és finom az étel.

Ebéd után sokadszorra szálltunk be a járgányunkba, amiben az utazás sokkal nagyobb, de hasonló élményt ad, mint egy hullámvasút. A négykerék meghajtású csoda a haza terepralikat megszégyenítő utakon repített minket keresztül és ezt igen sokszor szó szerint kell érteni, tehát az üléstől elemelkedve a a kapaszkodóba csimpaszkodva vártuk a következő kátyút, mélyedést, letörést, hogy ismét a levegőben lehessünk. Néhány percet eltöltve az autóban, már tudtuk, hogy a legneccesebb helyzetek a szinte állóra fékezéskor történnek, mivel ahol mi maximum 40-nel mentünk ott a sofőrünk vígan hajtott 80-nal a terepgumikkal felfegyverzett csodával. Elképesztően meredek helyeken mentünk fel és le, egy alkalommal egy völgy tetején lelassítottunk, megnéztük, hogy szemből jönnek-e a srác hátra szólt, hogy ez most jó lesz és padlógázzal neki indultunk a mélységnek, kellett is a lendület, hogy az éjszaka eső áztatta úton felkapaszkodjunk. Egész nap, amikor a kocsiban zötykölődtünk folyamatos vigyor ült az arcunkon, mintha egy komplett vidámparki bérlettel járnánk végig az összes játékot. Sofőrünk magabiztosan vezetett végig és mivel az épp szolgálatot teljesítő sofőrök között az a leggyorsabb volt bizonyos helyekre elsőként érhetünk és lőhettünk pár képet a turista horda nélkül.

5. megálló

6. megálló

Visszaérkezésünk után elsődleges feladatként az Irkutszkba visszaútra való buszjegy vásárlást tűztük ki. Előző este a szálláson megkérdeztük, hogy tudnak-e nekünk foglalni, amire igenlő választ kaptunk, csakhogy 60%-kal drágábban, így elsétáltunk a buszmegállóhoz. Egy ott lebzselő figura azt mondta, hogy egy óra múlva menjünk vissza, az így nyert időben megvacsoráztunk. Egy felejthető helyen , egy felejtendő sült omult, de legalább kártyával lehetett fizetni, itt a világvégi kisfaluban, ahol még a mobilnet is 3G-n hasít. Egy órával később emberünk még mindig ugyanabban a testhelyzetben szívta cigarettáját, de már nem egyedül egy csaj társaságában, akit távolról a pénztárosnak gondoltunk. Egészen addig, amíg ő is a sráctól függetlenül ki nem az egy óra múlva kulcsszót. Azt nem tudták elmondani, miért nem lehet jegyet venni, annyit sikerült kicsikarni belőlük, hogy a nevünket (talán) felírták és a reggeli busz indulása előtt, ha megjelenünk, akkor lesz helyünk.
Így kétségek között, ugyan blogot írva várjuk a reggelt és hogy lesz-e valaki, aki pár száz rubelért cserébe újra megadja nekünk az Irkutszk-Huzsír közti 5-6 órás szenvedés gyönyörét.